Yinghe Cave - 銀河洞

Az utóbbi időkben már szinte tradicionálissá vált szerdai találkozásunk keretében ezen a héten túrázni mentünk Martaval. Már hetek óta fel akartunk menni Maokongba, de valami mindig közbejött - ezúttal nem engedtük, hogy bármi is akadályt jelentsen.

Amikor odaértünk az állatkerthez, ahonnan a gondola indul fel Maokongba megláttuk a kiírást, hogy vihar miatt (egy csepp eső nem esett és szél se volt kivételesen) a gondola nem üzemel. Tipikus! Szerencsére legutóbb egy 15 perces értetlenkedés után megtaláltuk már a Maokongba menő busz megállóját, és bár akkor nem gondoltuk, hogy ez még nekünk is jól jöhet, matricával megjelöltük, szóval ezúttal szerencsére gyorsabban ment a dolog. Ahogy legutóbb is, a tábla most is azt mutatta, hogy a busz fél óra múlva jön csak, de úgy voltunk vele, hogy nem érdekel, csakazértis megvárjuk, még egyszer aztán vissza nem fordulunk.

Persze a buszról sikerült véletlenül két megállóval hamarabb leszállni, de szerencsére csak egy 10 perc séta volt, és felértünk az eredeti célhoz. Na igen, ott viszont meg kellett találni, hogy pontosan honnan is indul az ösvény, ami elvisz a kiszemelt vízeséshez. Elszenvedtünk ezzel is egy ideig, mire sikerült kideríteni az út pontos nevét és megtalálni a térképen, akkor a három lehetséges irány közül nem sikerült beazonosítani először hogy merre is kéne menni - de egy nagyjából fél óra múlva már úton voltunk a dzsungel-szerű erdőn keresztül a vízesés felé.

Rengeteg iszonyatosan fura bogarat láttunk, illetve csigákat és békákat mindenhol, illetve a fákon rejtőzködtek valami rettentő furcsa másik bogarak is, amiket látni nem láttunk, de a hangjuk olyan volt, mint valami elektromos fűrészé. Minden esetre végül sikeresen megérkeztünk a vízeséshez, amiről azt kell tudni, hogy a mögötte lévő sziklafalba faragva van egy kis templom - bámulatos a kilátás belülről! Ezen felül úgy esik a víz, hogy be lehet menni egészen a vízesés mögé - én ezt mondjuk kihagytam, túlságosan féltettem a fényképezőgépet, nehogy vizes legyen.

Ice Skating

Mivel nem sokára vége a sulinak, a tanárnőnk azt mondta elmehetünk valahova az osztállyal órán kívül, és a végén még akkor lehet egy nappal előbb is végeztetünk. Végül jégkorcsolyázásra esett a választás, bár a mi osztályunkból csak négyen voltunk: mi Adellel, egy koreai lány és egy francia fiú. Viszont jöttek a tanárnő másik osztályából is, szóval nem voltunk olyan kevesen. Bár vicces volt, mert ketten voltunk csak akik tudtunk rendesen korizni, szóval a többiek nagyjából így közlekedtek:

Minden esetre azért jól szórakoztunk :) Nagyjából egy másfél órát koriztunk, majd amikor már mindenki kellőképpen fájlalta a lábát átmentünk a két percre lévő IKEA-ba vacsizni :)

Adel a tanárnőnkkel :) Ugye milyen kis fiatal és csinos? :)

A francia osztálytársunk, Jérémy (így három hónap után sikerült megtudni az igazi nevét..:D)

Mert a tanárnővel selfie-zni is lehet! :D

Rain, rain and rain

Az egy dolog, hogy esős időszak van, ami annyit jelent, hogy bármelyik pillanatban eleredhet az eső, de az elmúlt 24 óra időjárása most már tényleg nem normális. Megállás nélkül esik az eső, és nem csak csepereg, hanem zuhog! 

Reggel felkeltem szokás szerint 5kor, mivel ugyebár menni kéne edzésre, bár semmi kedvem nem volt elindulni, hallván hogy mi folyik odakint még mindig. Szerencsémre az edzés végül elmaradt, ugyanis ez tényleg nem az a fajta "jaj egy kicsit elázunk" eső, hanem ami elérte azt a pontot, hogy veszélyes legyen a folyón evezni. A kormányosunk kiment azért Dazhi-be és küldött képet: az egész dokkot az összes hajóval kihúzták a parthoz - gondolom túl erős volt az áramlat középen.

Oh, és ha ez az égszakadás nem lenne elég, reggel nyolc körül még kaptunk egy jó kis földrengést is, csak hogy izgi legyen. Ez volt az a pont, ahol úgy döntöttem, hogy én ma ugyan ki nem teszem a lábam a házból! Szerencsére eszembe jutott megkérni Adelt, hogy edzésről hazafelé (felültek a buszra, elmentek Bitanba, közölték velük hogy nem lehet evezni szóval visszajöttek és ennyi) hozzon csirkét hogy legalább kaját tudjak csinálni - továbbra is anélkül, hogy ki kelljen merészkednem az esőbe. Mivel fotón nem igazán jön át, csináltam egy videót az ablakból az esőről, bár ez éppen a nem annyira erős, nem az a tombolós mennydörgős változat volt.

Minden esetre egy kis pihenés sose árt az biztos :) Főleg most, hogy már az utolsó vizsgát is letudtuk ( amit sikerült 94%-ra megírnom, szóval szerencsére továbbra sem kell majd az átlagom miatt aggódni ) így a suliban se tanulunk túl sok új dolgot. Helyette viszont végre van időm megnézni a The Voice fináléját, bár sajnos előbb megtudtam, hogy ki nyert, és nagyon nem örülök neki...Ettől függetlenül az egész napos lustulás, pihenés, sorozatnézés és rengeteg tea mindig jólesik, főleg egy ilyen hét után mint a mostani volt.
(Oh, és mondtam már? Taiwani hatásra kicsit megváltoztak a teaivási szokásaim, citrom és cukor/méz helyett tejjel iszom. Régen iszonyatosan furcsának tartottam, de itt a milk tea vagyis 奶茶 hatalmas kultúrával rendelkezik, elengedhetetlen hogy bárkit beszippantson, aki egy pár hónapnál több időt tölt el itt.)

Eye-dotting ceremony

Most szombaton volt a Sárkányhajó Fesztivál versenyének előkészületeként megrendezett szemfestési ceremónia, melynek keretében a csapatok piros pöttyöt festenek a hajó orránál lévő sárkányfej szemére, ezzel jelképesen felnyitva annak szemét, hogy onnantól kezdve lásson.

Nos, ami azt illeti, a rendezvény nem éppen olyan volt, mint vártam. Tudtam, hogy a ceremónia Dazhi-ban mindig nagyobb, de itt Bitan-nál gyakorlatilag csak Team Max volt, Shida, meg még egy valami nagyon random csapat. A szemfestést pedig a Shida-s lányok közül csinálták csak páran, mindenki más úgy ahogy van ki lett hagyva belőle, beleértve a mi egész csapatunkat is. Az ő kis ceremóniájuk után aztán mindenki vízreszállt, mert ilyenkor szokás körbeevezni, és menet közben a folyóba (nem igazi) pénzt szórni, hogy szerencsét hozzon. Elég vicces volt, mert mi két hajót kaptunk, az egyikben ült a rendes kormányosunk, a másikban meg először Yuko aztán Kazu és hát hogy is mondjam, nem éppen sikerült egyenesen mennünk :D Amint icipicit gyorsabban kezdtünk menni, elvesztették az irányítást a hajó felett és szépen keresztbe álltunk...

Viszont amire már régóta vártam: megkaptuk a mezeket! Még mindig nem teljesen sikerült feldolgozni, hogy narancssárga, de végre visszakaptuk azt az igazi csapatszellemet, ami Kaoshiungban olyan erősen megvolt, viszont utána kissé megfakult. Rengeteg fotót csinált mindenki, az egész Facebook-om izzott a narancssárga képektől szombat este és vasárnap. Na meg a lilától, a Shida meze idén ugyanis lila - szegénykék, mindenki nevet rajtuk, mert nem olyan szép sötét padlizsánlila hanem olyan... nem is tudom, vicces lila. Bianca megszólalása volt találó, amikor beszlltünk róla, hogy milyen viccesen fogunk Adellel kinézni egymás mellett ezekben a színekben, közölte hogy úgy fogunk kinézni, mint Halloween - és tényleg.