Team Max - Kaohsiung Race 2013

Hétfő dél van, én pedig még mindig az ágyban fetrengek a laptoppal az ölemben - annyira elmondhatatlanul kifárasztott a hétvége, hogy úgy döntöttem kiveszek egy szabadnapot :P Minden esetre akármennyire is fárasztó volt, ez volt az ittlétem eddig legjobb hétvégéje azt hiszem. Van valami leírhatatlan ebben az élményben, amikor három napon keresztül folyamatosan mosolyog és nevet az ember, és már szinte nevetségesen boldog - és mindezt azért, mert együtt lehet a csapattal. Tényleg nem tudom elmondani, mennyire hihetetlenül szeretem ezeket az embereket :)))

Pénteken este indultunk a csapat egy részével busszal Kaohsiungba, a verseny helyszínére. Megbeszéltem Martaval, hogy 6:30kor találkozunk a Xindian-i MRT állomásnál, hogy utána együtt próbáljuk megtalálni a buszt. Aztán valahogy úgy alakult hogy majdnem mindenkivel ott találkoztunk, persze menet közben majdnem eltévedtünk, de végül azért csak megtaláltuk a buszt :D Martaval rögtön be is foglaltuk az egyik legjobb helyet, még egy kis asztalunk is volt amit persze telepakoltunk könyvekkel, nasikkal, meg amit csak el lehet képzelni. Az út egyébként öt órás volt, azt hittem biztos végigalszom majd az egészet, de elkezdtünk beszélgetni és valahogy hirtelen úgy elrepült az idő :) Menet közben mondjuk megálltunk egyszer, nagyjából 3 óra után - hát mit ne mondjak, az itteni autópálya melletti pihenőknek semmi köze az otthonihoz. A mosdókat úgy kell elképzelni, hogy szerintem ha száz wc nem volt csak a női részen, akkor egy se, maga az épület meg igazából egy egész kis plázát rejtett szinte magában, éttermekkel, boltokkal, nem győztünk ámulni. Feltankoltunk nasiból, Jose mondjuk vicces volt - vett sushit, de nem volt hozzá szójaszósz, ezért képes volt az éttermeknél kérni, kapott is kis zacskóban - na de képzeljétek el a szójaszósz zacskó + zötyögő busz kombót.. :D Érdekes volt, de valahogy megoldotta, mi meg legalább ismét csak rengeteget nevettünk. Olyan éjfél körül értünk oda, már hulla fáradtan az utazástól, és akkor még csomagokat kipakolni, várni a kulcsra. Persze először feltúrtuk az egész szobát, hogy úúú mik vannak itt, elszórakoztunk a fürdős cuccokkal, aztán mire sikerült végre tényleg ágyba jutni szerintem két perc se kellett és már aludtunk is.

Másnap pedig 6:20kor kelés, hogy időben elkészüljünk a reggelihez - ami meglepő módon sikerült is :D Ráadásul reggeli előtt kaptuk meg a mezeket, szóval végre mindenki ugyanolyan felsőben, emiatt természetesen ismét csak hatalmas vigyorral az arcán, hihetetlen lelkesen mászkált a szállodában. A reggeli ilyen svédasztal szerű volt, csak ázsiai stílusban. Volt tojás meg toast (peanut butter jelly toast OMG *-* ) de volt pár számunkra kicsit fura, nem éppen reggelinek beillő kaja is.. A kávéval mondjuk akadtak problémák, mert ilyen icipici adagot adó nespresso gép volt csak, ami nagyjából semmire nem volt elég, még miután hármat megittunk se... Bár azért így is több mint a semmi. Reggeli után meg irány a busz, mert kötött a menetrend - persze olyan nagyon ügyesek voltunk, szegény Ront valahogy lefelejtettük a buszról.. Mázli, hogy két busz jött a szállodától, és sikerült szerencsére odaérnie végül :) Az időjárás egyébként valami katasztrófa volt. Meleg volt, 30°C körül, de esett az eső. Bemelegíteni nem is volt időnk, amikor odaértünk már szinte hívtak is minket. Kesztyű felvesz, evező felkap, irány a mentőmellényért. Versenyek előtt aztán mindig be kellett ülnünk a velünk együtt versenyző csapatokkal egy sátorba így szépen sorban egymás mellé - általában ilyenkor ellenőrzik az igazolványokat, de nálunk nem tették szóval fogalmam sincs mire volt jó. Aztán amikor szóltak innen mentünk a dokkra és szálltunk be Kazu (az edzőnk) utasítasai alapján a hajóba. Az első nap a 200m-es futamok vannak, ami gyakorlatilag sprint, mivel rövid a táv. Az első futamunk a vegyes (férfi+női) csapattal volt, de bemelegítés meg minden nélkül elég borzasztó volt. Ráadásul tudni kell erről a versenyről, hogy egyébként rettentő komoly, ugyanis a csapat aki itt nyer képviseli abban az évben Taiwant, azaz ők lesznek a válogatott, nemzeti csapat - így természetesen a csapatok nagy része profi csapat, akik minden nap erre edzettek, így természetesen nem sok esélyünk volt. De azért büszke voltam a csapatra, senkit nem érdekelt, hogy esik az eső, hogy nem tudtunk rendesen rákészülni, hajtottunk ahogy tudtunk. És egyébként a szombati hat futamnál ahogy haladtunk előre tényleg érezni lehetett hogy egyre jobbak és jobbak lettünk. A vegyesen kívül a másik kategória az "open team" volt, ami azt jelenti, hogy szabadon választható, hogy férfiakat, nőket, vagy vegyes csapatot akar az edző - gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy mindenki teljes férficsapattal megy, hogy a lehető legerősebbek legyenek. Nálunk viszont négyen lányok bekerültünk a srác-csapatunkba, és ez hihetetlen jó érzés volt. Sokkal keményebb volt, mint a vegyes, bár a hajó hátuljában ültünk ami elvileg könnyebb - mondjuk én utálom, elöl sokkal jobb, pont azért mert nehezebb, és érzem hogy igenis mennyit számít az erőkifejtésem, na meg nem kapom az egész csapat által locsolt vizet ellenállásként az evezőm útjába. Nem is emlékszem már, pontosan hogy oszlottak el a versenyeink szombaton, illetve hogy hol hanyadikok lettünk, volt ami után nagyon büszkék és elégedettek voltunk, volt ami után meg mérgesek és csalódottak -ez általában akkor amikor nagyon-nagyon közel voltunk, de pont lecsúsztunk a jobb helyezésről. Nincs is idegesítőbb annál, amikor majdnem, de pont nem. De nem baj, összességében ezek a futamok is hihetetlenek voltak, az az érzés, amikor együtt mozogsz és lélegzel a csapattal, amikor kizársz minden mást, csak arra figyelsz hogy milyen ütemben evez a pacer, amikor mindened fáj és már alig bírod felemelni a karod, amikor csurom vizes vagy az esőtől és az elölről az arcodba csapódó víztől, de nem érdekel és az utolsó csepp energiáddal is csak hajtasz és küzdesz a csapatért. Ez nem lehet szavakkal rendesen kifejezni, ezt át kell élni.
Menet közben szerencsére volt egy kis pihink, mindenki szépen kiterült, beszélgettünk, aludtunk, aztán együtt ebédeltünk egy nagy kupacban - a szálloda biztosított nekünk lunch-boxot, olyan tipikus rizs, csirke zöldségek kombót, de mivel mindenki fáradt volt és éhes elég hamar betermeltük, nem volt gond :D

A második körös futamok befejeztével még volt pár óránk az esti rendezvényig, amire hivatalos volt az egész csapat, szóval gondoltuk ha más itt vagyunk, körül kéne néznünk a városban egy kicsit. Előbb mondjuk azért visszamentünk a hotelbe gyorsan lezuhanyozni és átöltözni, utána meg végül fogtunk két taxit, és elmentünk a legközelebbi metróállomásig, hogy na majd onnan megyünk valahova. Az első dolog amit a taxiból kiszállva kiszúrtunk egy szobor-szerűség volt: egy kínai felirat illetve a GLOBAL szó hatalmas betűkből kirakva. Martaval gyorsan csináltunk is egy fotót előtte, mire a srácok mit csináltak? Persze hogy nekiálltak felmászni rá :D Albert konkrétan beleült az O betűbe :)) Először csak Alber meg Toshi mászott, aztán valahogy mindenki nekiállt, és végül megkértünk egy csapat kiscsajt akik egyébként is bámultak ránk hatalmas szemmel, hogy csináljanak rólunk egy képet - szóval ez még meg is lett örökítve, ráadásul a kép is eszméletlen jó! Mondjuk kíváncsi vagyok arra, ami Ja-Rei kameréjával készült, mert az a gép a legjobb az összes közül, várhatóan a kép is azon lesz a legszuperebb :P Minden esetre megállapítottuk, hogy úgy nézünk ki, mintha valami sorozat poszterén lennénk, nagyon vicces volt! A lányok utána persze hogy szokás szerint leálltak fotózkodni velünk - nagyon vicces, főleg itt Kaohsiungban tényleg igaz rájuk a 'nem láttak még fehér embert' szólás, folyamatosan jött oda mindenki, hogy 'can I take a picture with you?' Tegnap délután a versenyek után konkrétan odajött hozzám három srác, céltudatosan, hogy megtalálták a napszemcsim (fogalmam sincs honnan tudták, hogy az enyém..), aztán miután visszaadták és én meg nem győztem hálálkodni természetesen az első kérdés megint az volt, hogy csinálhatunk-e közös képet. Bár egyébként a verhetetlenek szintén tegnap verseny után a 'Macao Polytechnic Institute' csapat srácai voltak. Odajöttek hárman, hogy csinálhatnak-e velem képet, szóval csináltm velük külön-külön meg közöset is - közben z egyik megkért, hogy tartsak egy zöld, bársony borítású dobozt. Nem igazán értettem, gondoltam ez biztos valami nekik fontos dolog, vissza is akartam adni utána, de mondták, hogy nem, ezt nekem szánták. Rettentően meg voltam illetődve, igazából nem is nagyon tudtam mit mondani. A csapattársaim persze rögtön odagyűjtek hatalmas vigyorral hogy úúú someone's popular, mi van benne? Megnéztem és mint kiderült egy -egyébként nagyon szép- toll, aminek a vége tabletekhez meg okostelefonokhoz jó, illetve egy a dobozhoz hasonlóan ilyen mély sötétzöld színű, bőr.. hát, nem tárca, de hasonló, olyan amiben az ember az útlevelét meg a kártyáit tarthatja. Tényleg még mindig nem tudok mit mondani, de nagyon örülök neki:) Ohh egy kicsit azt hiszem elkalandoztam:D
Szóval onnan metróztunk, kinéztünk egy állomást ami jónak tűnt, hogy na majd arrafelé császkálunk, de maikor odaértünk a srácokra rájött hogy ők igazából sört akarnak, de nem találtunk 7-elevent, meg elbizonytalanodtunk hogy mit is csinálhatnánk, főleg hogy az eső is eleredt.. szóval végül vissza az MRT-hoz, és a verseny helyszínéhez egy viszonylag közelebbi megállóhoz, ahonnan sétáltunk egy kicsit. Időnk ugyanis nem nagyon maradt, már vissza kellett érnünk, bár addigra legalább az eső elállt, besötétedett, a tó környékete pedig a templomokkal rettentő szép volt. Minden esetre a városból nem igazán láttunk semmit, de velük még így is rettentő jó volt - vannak azok az emberek akikkel még akkor is jól érzi magát az ember ha csak fel-alá metróznak a városban, na ez pont olyan volt. Menet közben a többiek vettek sört, én meg somersby-t, szóval azt iszogatva sétáltunk szépen vissza a helyszínre, ahol már mindenki az asztaloknál ülve várta a vacsorát. Olyasmi volt mint a Rechao, korlátlan rizs, a pincérek meg sorra hozták nekünk az újabb és újabb ételeket - rákok, halak, csirke, marha, minden amit csak el lehet képzelni. A végére már annyira tele voltunk, hogy alig bírt megmozdulni mindenki. Főleg, mert a rendezvényt a Taiwan Beer, az itteni legnagyobb sörmárka szponzorálta, aki az ízesített gyümölcs söreit promotálta, így azok ingyen voltak mindenkinek... Bár a többiek kicsit csalódottak voltak, mert ez minden volt csak nem sör, de persze azért így is fogyott rendesen :P Vacsi közben meg mentek a csapatok produkciói, ugyanis mindenkinek készülnie kellett valamivel - mi ezt persze nem tettük meg :D Szóval ott helyben kellett kitalálni valamit, ami persze mi másra épülhetett, ha nem az ivásra? :D Mivel nagyon nemzetközi csapat vagyunk, ezért demonstráltuk három ország szokásait, volt spanyol és japán, aztán a portugál ivós dal zárva a sort. Mondjuk nem sikerült a kívánt hatást elérni, főleg hogy nagyon későn kerültünk sorra amikor már csak kb két másik csapat volt ott, és nem ittak velünk együtt amikor kellett volna hanem csak ületek és néztek, így egyáltalán nem volt olyan vicces. De mi jól szórakoztunk azért szokás szerint, és ismét bebizonyítottuk énekelve, nevetve és táncolva hogy igenis mi vagyunk a legjobb csapat, még ha nem nyertünk akkor is :) a rendezvénynek aztán pár óra alatt vége lett, és még nagyon korán volt, szóval persze hogy senki nem akart még hazamenni aludni. A srácok elkezdték tervezgetni hogy mi legyen, de más sürgettek minket hogy megy a busz, Marta pedig már rajta volt, szóval gondolva biztos nem akar menni én is inkább gyorsan felpattantam - nehéz lenne ugyanis bejutni később a szobába ha bezárja és már alszik. Aztán kiderült, hogy csak nem tudott róla, hogy a srácok menni akarnak, pedig menne ő is, szóval végül visszamentünk átöltözni a hotelbe, összeszedtük magunkat és nagy nehezen fogtunk egy taxit hogy átvágjunk az egész városon és a srácok után menjünk. Egy teljesen nyugati stílusú sörkertet választottak, és azt kell mondjam nagyon jó ötlet volt. Beerpongot játszottunk, dumáltunk, hülyültünk, chillelés volt az egész de nagyon jó :) Aztán persze Toshiék elkezdtek hülyülni, egymásra ugrálni meg felkapni egymást, annyira őrültek, de annyira vicces volt! Ismét csak emlékeztetett mennyire imádom ezeket az idiótákat:))) És egyébként meg nagyon kis rendesek voltunk, mert fél12re már vissza is értünk a hotelbe - bár nagy volt a kísértés, hogy elmenjünk még bulizni, de tudván hogy másnap az 500 méteres versenyek várnak ránk, beláttuk hogy lehet nem lenne a legjobb ötlet. :D

Másnap tényleg ugyanúgy koránkelés, bár kicsit hiába, mert az éttermet rettentő későn nyitották ki, szóval még ülhettünk vagy 20 percet a lobby-ban panaszkodva hogy mennyire éhesek vagyunk és kaját akarunk végreee! Aztán persze rohanás, busz, futás, bemelegítés mert utána rögtön mentünk is. Az első futamban három csapat volt velünk együtt - a másik kettő ráadásul mind profi, az egyik pont Macao csapata - azt hittem tehát, hogy borzalmasan le leszünk maradva, ehhez képest viszont iszonyú közel voltunk, szóval mégis elégedetten szállhattunk ki a hajóból :) Mondjuk mindenkit sokkolt kicsit amikor kiderült, hogy nincs időnk pihenni, mert rögtön jön a következő futam. Ez még egy dolog lett volna, de végül az első NÉGY verseny mind egymás után volt rögtön - volt amikor visszamentünk a cuccainkhoz, levettük a kesztyűt és már vehettük is vissza mert hívtak, de volt amikor a hajóból kiszállva konkrétan rohannunk kellett a sátorhoz és pár perc múlva már ismét a hajóban ültünk. Ráadásul az egyik futamunkat félbeszakították, mert az egyik hajó átment egy másik sávba, és majdnem ütközött egy másikkal. Már végighajtottuk a fél távot, és ráadásul rettentő jól ment, nagyon jól álltunk, másodikok voltunk a négyből, szóval képzelhetitek mennyire idegesek voltunk amikor vissza kellett menni elölről kezdeni az egészet... Mondjuk legalább kaptunk szerencsére 10 perc pihit a vízen - a többi csapat csak üldögélt, mi meg persze azonnal hátraborultunk egymás ölébe mint edzésen és a vízen ringatózva szinte szundikáltunk pár percet :D Látni kellett volna a többi csapat arcát, azt hiszem erre nem számítottak :D Amikor aztán meghallottuk a hangosbemondóban, hogy pihenő idő jön, üdvrivalgásban törtünk volna ki, ha nem lett volna mindenki hulla. Lefejtettük magunkról a mentőmellényt, visszamentünk a cuccainkhoz és kaja után szabály szerint kiterültünk Megállapíthatom hogy az evezők táskája néhány evezővel még benne határozottan jó párna :D Alberttel meg Ronnal gyorsan be is foglaltuk, végignéztük a fotókat amik addig készültek aztán ahogy kell be is aludtunk :) Csak felkeltettek, amikor jött a szállítmány a boltból - jó sportemberek módjára a csapat nagyrésze feltankolt csokiból és fagyiból természetesen :D Bár én maradtam az elmaradhatatlan szójatejnél:) Nagyon érződött egyébként, hogy igenis mennyire fontos, hogy legyen időnk pihenni a verseny előtt, a pihenő utáni első menetet rögtön meg is nyertük :))) Az utolsót végül nem, de nem számított, elégedettek voltunk és boldogak, és már nem volt más dolgunk, csak kiélvezni azt az utolsó pár órát. Rengeteg képest csináltunk, örömkiáltások, mindenki mondott pár szót a csapatnak, méltón zártuk le a versenyt :) És még utána is maradt pár óránk a busz indulásáig, szóval néhányan (Marta, Iris, Pedro, Jose, Ron, Albert, Unai, Nick) úgy döntöttünk körbesétáljuk a tavat és megnézzük az egyik templomot a túloldalon -eredetileg az egyik másikat akartuk, csak azt hittük nem lesz rá időnk, de ez is nagyon szép volt. Szépen kényelmesen átsétáltunk, beszélgettünk, fotózgattunk. A hely amit megnézünk nem is tudom tényleg templom-e, van ott egy hatalmas, egy istent ábrázoló szobor az egyik épül tetején, meg kisebb épületek, kicsit ilyen pici kilátó-szerűek, úgyhogy felmentünk az egyik ilyen emeletére és vagy másfél órát végigbeszélgettünk ott :) Aztán visszasétáltunk a hotelbe, bepakoltuk a cuccokat a buszba és indultunk haza - újabb ötórás buszút, fáradtan de boldogan :)