Szombaton reggel hatkor találkoztunk Taipei Main Station-nél, szóval még előző délután bepakoltam minden cuccom, mert így is rettentő korán kellett kelnem. Azt hittem ráadásul, hogy ilyenkor már jár a metró, de kiderült, hogy csak 6kor indul, szóval végül fognom kellett egy taxit:/ De legalább kényelmesen, gyorsan, és problémamentesen odaértem. Vicces volt, mert Ron ezerszer elmondta mindenkinek, hogy ne késsünk, legyünk ott hatra, erre sikerült hat után megérkeznie, ejnye ejnye :D Minden esetre mindenki időben megérkezett végül, a vonatot se késtük le - bár a helyjegyekkel akadtak problémák, és ketté kellett oszlanunk, a vonat két különböző pontján ültünk. Ráadásul én kicsit szerencsétlenebb voltam, mert pont azt a jegyet kaptam ami "egyedül volt" és nem közülünk lévő ült mellettem. Ráadásul az út első három órájában (nagyjából hat óra volt az egész út) egy baromi undorító kövérkés fickó ült mellettem, aki alkoholszagot árasztott magából, és kb elfolyt az ülésben, ewww! Szóval azt a rész végigszenvedtem de aztán szerencsére helyet váltottunk, és az utolsó fél órában még egy két üléses részt is sikerült teljesen magamnak befoglalnom, szóval maga volt a tökély! Amikor megérkeztünk gyors ebéd (a hely híres az ottani lunch box-ról, ami igazából rizs meg mindenféle húsok és zöldségek egy dobozban) aztán a guide-jaink egy kocsival és egy kisbusszal újabb másfél óra autokázással elvittek minket a check point-ig. Ott volt egy rendőrség, ahol elintéztük az engedélyekhez szükséges további papírmunkát, majd végre felkaptuk a hátizsákokat és nekiindultunk.
Az első nap csak két-három órát másztunk, az első kabinig, de az is pont elég volt. Az első 15 percben azt hittem meghalok, a többiek nagyon gyors tempót diktáltak, ráadásul még nem voltunk hozzászokva a magassághoz (majdnem 3000m-en voltunk már akkor is), szóval alig győztem kapkodni a levegőt, a szívem meg mintha ki akart volna ugrani a helyéről. De szerencsére nem én voltam az egyetlen, megálltunk pihenni, levettünk egy réteg ruhát már túl sok volt, ittunk egy kicsit, kaptam az egyik sráctól és sétapálcát, és lassabb tempóban indultunk tovább - onnantól már nem volt semmi probléma, és egész jól belejöttem. Egyébként az út maga nem olyan kis sétaút volt, elég kemény, keskeny ösvény, meredek, lépcsős, persze nem kiépített lépcsőkkel hanem kövekkel sziklákkal és gyökerekkel - mindezt egy jó 10 kg-s hátizsákkal a hátunkon. Mire megérkeztünk a kunyhóhoz már besötétedett, az utolsó 30 percet fejlámpákkal tettük meg így is. Azt a vicces az ilyen helyekben egyébként, hogy egyáltalán nincs áram, ami azt jelenti, hogy nincs világítás se, szóval ha bármit látni akart az ember, fejlámpával kellett közlekedni, ami néha problémás ha például beszélgetni akarsz valakivel és kis híján megvakítod. Sok teendőnk nem volt már aznap, a guide-ok főztek nekünk vacsit, előkerült az a nagy üveg tequila amit Ron hozott, szóval egy kis felmelegedés gyanánt el is tüntettük szépen az egészet :P Ezek után korán lefeküdtünk, mert tudtuk, hogy korán kell kelni. Hát az alvás elég vicces volt, lévén hogy baromi hideg volt, mindenki öt réteg ruhában, sapkában, sálban, kesztyűben aludt a hálózsákba szorosan bebugyolálva, ráadásul nem is használtuk ki az össze férőhelyünket, inkább dupla annyian összezsúfolódva aludtunk, hogy melegítsük egymást. Szegény José mondjuk ki lett túrva a másik végen állítólag, de meg is érdemelte, amennyire horkolt!
Vasárnap reggel hajnali háromkor keltünk - vicces volt, mert nem volt konkrét ébresztő, valahogy egyszer csak mindenki elkezdett készülődni, gyorsan összepakoltuk a cuccokat, reggeli, KÁVÉ, aztán még mindig a sötétben nekiindultunk a leghosszabb napnak. Akadt mondjuk egy kis probléma, Ana, az egyik lány rosszul lett, valószínűleg a magasságtól (high altitude sickness, nem tudom a magyar nevét), szóval nekik vissza kellett fordulniuk - és ilyenkor érződött, hogy Ron mennyire jól megszervezte az egészet, ugyanis három kísérő volt velünk, így problémamentesen meg lett oldva minden, mindenki biztonságban folytatta az útját. A napfelkelte első pillanatait lekéstük ugyan, de azért így is lélegzetelállító volt amit láttunk a következő pihenőnél - az ég úgy nézett ki, mintha lángra kapott volna. Egy fél órát tölthettünk ott talán, pihentünk, ettünk, és rengeteg képet csináltunk! Volt még jó pár ilyen alkalom a nap során, amikor csodás helyeken álltunk meg, és hát egyszerűen muszáj volt megörökíteni. De komolyan nem tudom szavakkal leírni, milyen érzés volt a felhők fölött, között, a hegyekben lenni, ráadásul azzal a tudattal, hogy meg kellett küzdenünk érte, hogy feljussunk és ezt láthassuk. Csodálatos és felejthetetlen élmény volt! 9-10 körül érkeztünk meg talán a második kabinhoz, ahol pihentünk picit, letettük a cuccainkat, és egy kisebb hátizsákkal indultunk tovább a tó felé, csak a legfontosabb dolgokkal hogy ne legyen nehéz (víz, nasi, esőkabát, fényképező, stb.), ugyanis az még így is egy elég hosszú túra volt. Élveztük mondjuk nagyon, a tó is nagyon szép volt, bár a legtöbben le se jöttek megnézni közelről. Alicia-val lementünk José és Unai után, akik nekiálltak spanyol sonkát (Jamon) enni, viccesek voltak nagyon. De azért meg kell hogy mondjam, tényleg rettentő jó, főleg így itt távol Európától :P Az út vissza a tótól mondjuk nem volt valami kellemes, addigra mindenki elfáradt, kezdett hideg lenni, az időjárás is egyre rosszabb lett, az út pedig végtelennek tűnt, végigszenvedtük az egészet. Főleg hogy előtte visszafelé még felmásztunk egy hegyre, amit Sanchashan-nak hívnak, mivel az a környék legmagasabb pontja - amit persze nem lehetett kihagyni. Gyorsan egy kép az ott elhelyezett táblával ami mutatta, hogy milyen magasra is másztunk, aztán indulás tovább. De visszaérve egy jó meleg gyömbértea és a vacsi azért szerencsére kárpótolt mindenkit és a hangulat is hamar felderült. A fiúk ezúttal whisky-zni álltak neki, mi meg csak ültünk és hallgattuk a baromkodásaikat. Sikerült összerakniuk taiwaniul (igen mert van egy külön nyelv, aminek kb semmi köze a kínaihoz), hogy Hadd mondjam el, utálom a külföldieket! Illetve megállapítottuk, hogy ha rossz hangsúllyal mondod azt, hogy madár, akkor az igazából azt jelenti, hogy pisi. És hasonló rettentő hasznos dolgok :D Az alvás az előző naphoz hasonlóan összekucorodósan működött, alaposan bebugyolálva, szerencsére így nem volt gond a hideggel. Mondjuk ezúttal elég lett volna 5:30-kor kelnünk, de a velünk együtt éjszakázó csoportok folyamatosan felkeltettek minket ahogy 2, 3, 4 körül indultak, beszélgetve, ajtót csapkodva, szóval annyira pihentetőnek azért nem mondanám az alvást aznap..
A harmadik nap volt a legkönnyebb, még akkor is, ha távolságra sokat tettünk meg így is - de legalább nagyrészt lefelé. Menet közben tettünk egy kis kitérőt, és megnéztünk két másik tavat, nagyon érdekesek, messziről feketének tűnik a vizük, de ahol a partján végigsétáltunk és rásütött a vízre a nap, piros volt. Rettentő szép volt onnan is a kilátás, meg ott is volt egy ilyen nagyobb szikla, amin állva elég szuper képeket készítettünk, szóval mindenképpen megérte! Viszonylag hamar leértünk a checkponthoz, koradélután, ahol találkoztunk Anaékkal - azt mondták, hogy nagyon jól érezték magukat így is, pihentek egész nap, de egy ilyen csodálatos helyen egyáltalán nem mondható unalmasnak az se. Vissza a vonathoz ráadásul még megálltunk egy wild hotspringnél, ami túl kicsi volt hogy teljesen belemerüljünk, de a lábunkat áztattuk azért egy fél óráig. A többiek előtte vettek sört, nagyon vicces volt és elég hangulatos. A vonatot mondjuk kishíján lekéstük, de szerencsére azért végül sikerült elérni. Ott meg nekiálltunk egy fényképező állványból és kínai könyvből tákolt asztalon UNO-t játszani, hát az egy külön élmény volt :D Aztán persze szépen lassan mindenki bealudt, bár valahogy sehogyse találtam kényelmes pozíciót. Végül este 10 után csak befutott a vonat, még szerencsére volt metró szóval egész gyorsan hazaértem, három napi fürdés-nélkülözés után bevetettem magam egy fél órára legalább a zuhany alá, kimostam a három nap mocskát a hajamból, és utána az ágyba zuhanva szerintem két pillanat alatt el is aludtam - jól megérdemelt pihenés! :)
No comments:
Post a Comment