Tainan - Happy Birthday God of Medicine!

A héten Tainanba utaztunk a Shida sárkányhajó csapatával, és még néhány itt tanuló diákkal egy templom meghívásából, akik most ünnepelték a gyógyítás istenének születésnapját. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert nem elég, hogy betekintést nyerhettünk a taiwani kultúrába és eltölthettünk két érdekes és szórakoztató napot együtt, de ráadásul mindezt teljesen ingyen!

Busszal tettük meg a (két pihenővel megtoldott) majdnem öt órás utat. Mivel túl sokan voltunk, azért az embereket két buszra osztották, mi az A buszra kerültünk Adellel, aminek örülök is, mert a buszunk hátsó részében, ahol mi is voltunk, nagyon jó volt a társaság. Persze voltak részek, amikor mindenki aludt, olvasott, vagy zenét hallgatott, de volt amikor sírtunk a nevetéstől, annyira idióta volt mindenki. (A buszút fénypontja visszafelé volt, amikor José és Ernesto a busz idegenvezető mikrofonjának segítségével spanyol karaokéba kezdett...:D)

Nagyjából ebédidőben érkeztünk meg, szóval a csomagokat a buszon hagyva elfoglaltuk a nekünk kikészített asztalokat és vártuk, hogy sorra hozzák az érdekesebbnél érdekesebb, hagyományos taiwani, tainani ételeket. Mindig amikor azt hittük ennyi volt, jött valaki és lerakott az asztalra egy újabb tálat. A kedvencem egy hal volt, panírozva és ilyen kis gombócokban kisütve valami szószban, nagyon finom volt, és szinte szétomlott az ember szájában! Amin a legjobban meglepődtem, hogy kaptunk struccot is, amit mint kiderült tenyésztenek itt. Na, hát ezt az életben nem gondoltam volna, az biztos. Egyébként semmi különös, megkóstoltam, olyan mint egy szárnyas csak kicsit rágósabb. Amit még érdemes megemlíteni az a fekete csirke, amit eddig csak láttam a piacokon, boltokban, de most ezúttal ki is próbáltam. A csirke bőre fekete, maga a húsa kicsit szürkés, de ízre egyébként nem nagyon különbözik a normális csirkétől. Egy levesben volt, amibe konkrétan belevágták az egész madarat, szóval nagy harcok árán kanállal és pálcikával kellett a lében úszva széttrancsíroznunk. Vicces volt, mit ne mondjak.

Ebéd után felmentünk egy terembe, ahol odaadták nekünk a számunkra kikészített válltáskákat, rajta a templom nevével, amit ebben a két napban hordanunk kellett - de ami azt illeti pont kapóra jött, révén csak a nagy sporttáskámat hoztam, illetve egy egészen picit amibe nagyjából csak a mobilom és pénz, kulcs férne bele, így viszont magammal tudtam hozni a kamerám , kaját, vizet, meg ilyesmi apróságokat, rettentő praktikus volt! Oh és csak hogy ez ne legyen elég, mindenki kapott 紅包-t, ami nem más mint egy piros boríték, benne pénzzel. Szóval nem csak hogy ingyen lejöhettünk Tainanba, még gyakorlatilag fizettek is érte!

A táska, nagyon kis aranyos!

Captain Anna & Claire

Ezután viruló fejjel ültünk vissza a buszra és mentünk el a szállásunkhoz, ahol először körbevittek minket a közeli templomban. Az idegenvezető jó kis tájszólásos kínait beszélt, szóval a legtöbben két-három perc után feladtuk a próbálkozást, hogy bármit is megértsünk a mondandójából, szóval csak mászkáltunk és bámészkodtunk - illetve azok akik nem voltak elég előrelátóak, és képesek voltak hosszú nadrágban és hasonló túl meleg ruhában jönni, szenvedtek a hőségtől. Ugyanis végig amikor lent voltunk nagyjából 28°C-os, gyönyörű napsütéses idő volt.

A szállásunk egyébként minden volt, csak nem az, amire számítottam. Azt hittem hogy szó szerint valahol a templomnál leszünk elszállásolva, egy nagy hideg kőpadlós teremben mindenki együtt a földön fekve, nem pedig egy a templom melletti szuper hotelben. De komolyan, nagyon szép volt a hotel, a szobák teljesen jól felszerelve, hűtő, vízforraló, tv, papucs és piperecuccok bekészítve, és a kilátás az emeletünk nyitott részéről és a felettünk lévő hetedik emeleti szobákból pedig csodálatos!

Ezek után visszaültünk a buszra, és elmentünk megnézni először is a Beimen látogatói központját. Igazából túl sok érdekes látnivaló nem volt, volt néhány szép festmény, mindenféle információk, meg ilyen apróbb dolgok, de ami a társaságot nagyon lefoglalta az a photo booth volt, illetve a pecsétek. Az ilyen helyeken itt Taiwanon ugyanis mindig ki vannak készítve ilyen pecsétek, amit a tintapárnára nyomás után valamilyen papírra, képeslapra nyomhatsz, hogy hazavidd emlékként. Nos, a fiúk úgy gondolták, hogy ha egymást pecsételik tele, az sokkal viccesebb. Bár ami azt illeti, tényleg az volt!

Innen továbbmentünk a nap legérdekesebb részéhez: a sómezőkhöz. Igazából ez egy olyan rész, ami kicsi parcellákra van osztva, és mindegyikben áll vízben egy-egy kisebb sóhalom. Ne kérdezzétek mire jó és miért, fogalmam sincs, de megnéztük, szép volt, vicces volt a halmokon mászkálni, amikor a fiúk meg nekiálltak egymásra lapátolni a sót, illetve a vállra vehető kosarakba pakolni és azzal guggolni, az meg pláne! Volt mellette persze egy ajándékbolt, ahol mindenféle sós dolgokat lehetett kapni - ami tetszett az egy a születésnapokhoz tartozóan különböző színű, pici üvegcsében lévő só volt, de nem tetszett se az enyém, se apáé vagy anyáé, szóval nem vettem végül. Bár Adelnek tetszett az enyém, nekem meg az övé, és mivel úgyis egymás után van a születésnapunk gondoltuk hogy megvesszük és kicseréljük, de végül nem lett belőle semmi.

A napot vacsi előtt egy... hát nem tudom minek nevezzem, egy olyan hely meglátogatásával zártuk, ahol egy nagyobb területen a fejünk fölé érő virágok vannak. Bár igazából ezen  nem volt sok néznivaló, mindenki csinált néhány fényképet, aztán felfedeztük a virágok mögötti pálmafás részt. Mennyire imádnám, ha lenne egy ilyen kis "liget" a közelben Taipeiben is! Olyan érzés volt, mintha a nyugalom szigetén, a paradicsomban lennénk! Égig érő pálmafák, a leveleik között átszűrődő napfény, csend és nyugalom. Volt is ott egy pár, akik a pálmafák tövében ülve pihentek és beszélgettek csendesen. Nos, a mi társaságunk persze nem ezt látta meg a helyben. A fiúk nekiálttak hülyülni és felmászni a fára. Egyébként még egész ügyesek is voltak, pláne James, az egyik fekete srác - komolyan úgy mászott fel minden segítség nélkül, mint aki az egész életét pálmafákon csüngve töltötte.

Utána vissza vacsira (sturcc, kacsa, csirke, disznó, hal, és végre rizs helyett rengeteg zöldség, nyami!) és be is fejeztük a napot. A hotelben mindenki szépen lezuhanyzott, aztán a hotel előtt gyűltünk össze beszélgetni (néhányan inni akartak bent viszont nem szabad, szóval sétáltunk egy két percet és picit odébb letelepedtünk hogy ne legyen belőle semmi probléma) Ami rettentően tetszik egyébként ebben a társaságban, az hogy mennyire intelligens emberek vannak. Azzal a pár emberrel akikhez odacsapódtunk például a melegek kérdéséről beszélgettünk, és a két "fő" ember teljesen ellentétes véleményen volt, de nem kezdtek el sárral dobálózni, kiabálni, meghallgatták a másikat, és mindig az "értem mire gondolsz, és látom, hogy van benne ráció, de én úgy gondolom, hogy" stílusban beszéltek. Megállapodtunk, hogy nincs olyan hogy jó és rossz vélemény, hogy valakinek igaza lenne és ki lehetne választani egy álláspontot, és egymásra reagálva folytattunk komoly, érett eszmecserét, és ez nekem nagyon-nagyon tetszett! A többiek sem maradtak csak nagyjából éjfélig, de én fél11kor elmentem már aludni, másnap ugyanis fél 5kor kellett kelnünk, nekem pedig igenis szükségem van az alvásra, még ha ez pár órát jelent is csak!

Reggel éreztem is, hogy jól döntöttem, meglepően egyszerűen ment ugyanis a felkelés, és nem is éreztem olyan nyúzottnak magam. Hajnali ötkor találkoztunk a hotel előterében és szálltunk is buszra tíz perccel később, hogy elmenjünk a templomba. Néhány embernek a csoportból fel kellett vennie az itteniek tradícionális ruháját, és részt vettünk egy kisebb szertartáson, hol mindenkinek adtak egy-egy hosszabb füstölőt, és azzal kellett a templom előtt meghajolnunk. Egyébként egész nap mindenhol petárdákat gyújtottak és tűzijátékot, rettentő hangos volt. Az ünneplés maga utána egyébként olyan volt, mint valami karnevál, sorra mentek a feldíszített kocsik, kifestett emberek, zene, dobok, amit csak el lehet képzelni, mindezt kínai stílusban. Érdekes volt egyébként nagyon, csak számunkra kicsit túl hangos és hosszú, mivel rengeteget kellett várnunk, állnunk, aztán sétálnunk utánuk. Az egyetlen dolog ami kicsit elborzasztott az két férfi volt, akik a délutáni felvonulós résznél pont előttünk voltak. A kezükben egy-egy szöges bunkót tartottak, és amikor megálltunk időközönként, azzal verték magukat. A hátukon csorgott a vér, és az egyiküknek az arcát is teljesen ellepte, rettentő rémisztő látvány volt. Mi mind elborzadva néztük, aztán elmagyarázták: ők úgy hiszik, hogy ez az isten, a gyógyítás istene bennük van, így bármit csinálnak, nem éreznek fájdalmat. Na mindegy, inkább nem is kommentálom, szerintem ez rettentő értelmetlen dolog, de a kultúrájuk része, szóval semmi jogom megítélni.

Ezután következett a nap mélypontja: először is megláttuk, hogy mit akartak adni nekünk reggelire. Két nagy kondérban egy rizs+tészta+tenger herkentyűk (hal, garnéla és mindenféle fura dolgok keveréke), ami már alapból elég rosszul nézett ki, na de hogy ezt reggelire, fél hétkor?! Ez volt az a pont, ahol azt mondtuk, hogy köszönjük nem, és inkább kerestünk egy reggeliző helyet a közelben, hogy kárpótoljuk magunkat a hőn szeretett 蛋餅 + 奶茶 párossal :)

Ezután pedig várakozás következett, vagyis szabad program, csak az a baj, hogy ennyi ideig ezen a helyen nem igazán lehetett csinálni bármit is. Azt mondták 9re jöjjünk vissza, addig meg miután fél óra alatt körbesétáltunk mindent a 7-elevenben kötöttünk ki, (mivel a buszt kerestük de nem találtuk meg, jellemző) volt aki az asztalra borulva aludt, volt aki kávéval próbálta ébren tartani magát. Mire nagy szenvedve eljött a 9 óra és visszamentünk, közölték, hogy fél óra múlva kell majd lemennünk, hivatalosan is búcsút mondani az istennek, és majd utána mehetünk. Nagy nehezen kivártuk azt a fél órát is, de akkor közölték hogy sajnos még egy kicsit várnunk kell, szóval még egy nagyjából 45 perces semmittevés következett. Képzelhetitek mennyire nyűgös és hisztis volt mindenki a végére. Amikor végre lejuthattunk, akkor megint be kellett állnunk a fesztiválszerű menetbe, amivel csak az volt a baj, hogy tűzött a nap és elviselhetetlen meleg volt, mi meg fáradtak voltunk és legszívesebben jöttünk volna már haza. Ráadásul az itteniek jó szokása, hogy az utca szélén ilyen fém kukában papírokat égetnek, szóval szép nagy tüzektől egy-két méterre kellett sétálnunk, mintha nem lett volna már elég meleg amúgy is. De valahogy csak a végére értünk ennek is, jeges üvegekkel hűtve magunkat és végre visszajutottunk a buszhoz.

Az utolsó Tainani állomásunk egy sóhegy volt, bár az odáig vezető fél órás úton már bealudt mindenki. De végül egész jól sült el a dolog, csináltunk képeket, sokan quad-oztak, aztán a fiúk hatalmas fűtött vitába keveredtek, hogy most akkor vajon ki is nyert, jól elvoltunk végülis. De azért senki nem bánta, amikor ezután visszaültünk a buszra, és visszaindultunk Taipei felé. A reggeli várakozástól eltekintve, rettentő jól érzetem magam, és nagyon örülök, hogy ilyen remek lehetőséget kaptunk, és részesei lehettünk egy ilyen különleges kulturális eseménynek, és megnézhettünk ilyen helyeket, ahova magunktól valószínűleg nem látogattunk volna el. :)