Saturday, 28 December 2013

Christmas 2013

A karácsony mindig is a kedvencem volt, már hónapokkal előre elkezdtem készülni az ajándékokkal, és visszaszámolni, hogy hány nap van még hátra. Idén azonban minden teljesen más volt - egy olyan országban, ahol nem ünneplik a karácsonyt. Tudni kell Taiwanról, hogy nem keresztény ország, így az ő kultúrájukban nem jelenik meg ez az ünnep. Persze a nyugati behatások miatt azért vannak, akik valamilyen szinten ünneplik, azonban számukra egyáltalán nem rendelkezik semmilyen mélyebb jelentéssel, fontos értékkel. Az itteni embereknek amennyire tudom, a karácsony olyan, mint egy harmadik Valentin-nap (a normális és a japán után), ami nem a családról szól, hanem a romantikáról. A városban sétálva sok helyen lehetett látni díszvilágításokat, karácsonyfát pedig minden sarkon talált az ember - szinte már túlzásba is vitték. Azonban a hangulat valahogy mégse volt ugyanolyan. Lehet azért, mert bőven 15-20°C körül volt a hőmérséklet, lehet azért, mert közben két hétig megállás nélkül esett az eső, lehet azért, mert néhány díszvilágítás közel sem hozza vissza a feldíszített körút és Andrássy út varázslatos hangulatát. Minden esetre a különféle programokkal azért még ilyen távol is megünnepeltük a karácsonyt.

A karácsonyi programok sora 20-án, pénteken kezdődött, amikor is a Language Center-ünk karácsonyi partija volt. Két barátommal, Adellel és Kenyonnal elmentünk, mert hát végülis miért is ne, ráadásul volt tombola amivel mindenféle dolgokat lehetett nyerni a biciklitől kezdve a fényképezőn át repülőjegyig. Nos, azt kell mondanom, hogy az utolsó két karácsonyi dalon kívül semmi karácsonyi nem volt az egészben, de ettől függetlenül nekem tetszett. Az MTC (Mandarin Training Center, azaz a sulim) különböző országokból érkezett diákjai adtak elő mindenféle műsorszámokat, voltak koreai rapperek, indiai hastánc, olasz operaénekes, thai táncosok, taiwani bűvész, tényleg rengeteg minden. Nem fotóztam, mert volt rengeteg fotós, gondoltam majd biztos felrakják a képeket és akkor majd azokat feltöltöm, de sajnos ez eddig nem történt meg, szóval képekkel nem tudok szolgálni:/ Mondjuk egy rövid videót felraktak, azt meg tudom mutatni:
http://www.youtube.com/watch?v=vm0F7L9r8lA
(valamiért nem engedi rendesen beilleszteni, szóval marad a link, bocsánat:/ )

Másnap, szombat este volt a karácsonyi ünnepség a magyar irodában. Eleinte kicsit féltem, nem tudtam mire számítsak, de persze biztos voltam benne, hogy nem hagyhatom ki. Főleg most, hogy Kata nincs itt, azért jól esett nagyon végre magyarokkal találkozni, magyarul beszélni, és főleg hasonló értékeket osztva, hasonló szokásokkal ünnepelni a karácsonyt. A félelmem természetesen teljesen alaptalan volt, nagyon jól éreztem magam! Mindenki rettentő kedves volt, ráadásul végre tudtam beszélgetni kicsit Orsival és Anikóval is, szóval tényleg rettentő jól alakult. Azt hiszem ez volt az otthoni karácsonyhoz legközelebbi élményem talán, a magyar ételekkel, na meg a karácsonyfa körüli énekléssel. Kiskoromban mindig is utáltam énekelni, de azt hiszem most jöttem rá, hogy mennyire fontos és meghitt tradíció is ez. Mennyből az angyal nélkül nem karácsony a karácsony:)
Orsival a karácsonyfa előtt :)
A következő betervezett karácsonyi program egy karácsonyi égőkkel kivilágított hajós sárkányhajózás lett volna, de az sajnos elmaradt:( Nem teljesen értettem mondjuk, mert az esőre hivatkozva mondták le, pedig aznap kivételesen pont nem esett... Na mindegy.

Igazából az utolsó tényleg karácsonyi program a 24. esti vacsora volt. Elég nagy volt a szervezéskor a felfordulás, beszéltünk már erről legalább egy hónapja, először úgy volt hogy Martanál lesz a vacsi, aztán páran elkezdtek problémázni hogy jaj hát ez nem jó így, meg túl sok ember lenne, és nem elég intim - egy pár napra eléggé meg is ijedtem, hogy minden kudarcba fullad, és a vacsora vagy elmarad, vagy annyira szűkkörű lesz hogy nem leszek meghívva, de szerencsére végül minden jól alakult. Ron és Ana lakásában gyűltünk össze végül, viszonylag sokan ráadásul, voltunk úgy tizenöten. És nagyon figyelmesen meg lett szervezve tényleg, például mindenki kapott egy mikulás sapkát, amit viseltünk is egész este, illetve egy boros poharat, egyrészt hogy elgyen miből inni, másrészt meg hazavinni emlékbe. Bár igazából nem volt olyan tradícionális módon vacsora, hogy leültünk volna mindannyian enni együtt, egyrészt azért, mert nem volt elég hely, másrészt azért mert a rendes kaja nagyjából hajnalban készült csak el. Addig meg mindenki az előételekből csipegetett - Ana csinált például nagyon finom kagylót, annak határozottan nagy sikere volt. Minden esetre az este határozottan jó hangulatban telt -ez mondjuk nem lepett meg, imádom ezeket az embereket, és minden velük töltött alkalom vidám és szeretetteljes, természetes, hogy most sem volt másképp. Voltak viccesebb és lazább pillanatok, és voltak komolyabbak is. Csináltunk Secret Santa-t, aminek a lényege, hogy mindenki kapott egy nevet, és annak az illetőnek kellett ajándékot vennie a megadott összegben. Mondjuk kicsit megnehezítette, hogy egy napunk volt csak az ajándékra, de nagyon jól sült el. Én Ront húztam, amivel nagyon szerencsém volt, mert a csoportból Marta és Den után talán őt ismerem a legjobban. Azért persze pánikoltam rendesen, hogy nem lesz ötletem, illetve hogy a megadott keret igazából nem is elég semmire, de azért szerencsére eszembe jutott mégis valami. Még a hegymászásnál valaki hozott egyfajta sütit, ami egyszerűen isteni volt, és pont beszéltünk is róla ketten, hogy ez mennyire finom, meg vajon hol lehet kapni meg uhh lehet jobb is ha nem tudjuk mert nem lenne megállás. Aztán egy-két héttel később az egyik boltban megtaláltam őket, egy rész tele csak ezekkel a sütikkel, küldtem is neki egy képet hogy 'I'm in serious trouble', amire elkezdtünk viccelődni, hogy inkább el se mondjam neki hogy hol van. Szóval végül elrohantam az IKEA-ba, ahol lehet kapni ilyen karácsonyi mintás szép fém dobozokat, aztán elmentem a sütikért is, amikkel megtöltöttem a dobozokat, és kész az ajándék - szerencsére örült neki tényleg:) És egyébként amikor mindannyian odagyűltünk a karácsonyfa köré, és egyesével átadtuk az ajándékunkat, mindenki mondott egy pár szót, hogy mit jelent neki a karácsony, különösen ez az idei - tényleg rettentő személyes, szívből jövő és megható pillanatok voltak. Felvettem majdnem mindenkiét videóra, majd összeszerkesztem, és utólag feltöltöm, hogy egy kis bepillantást engedjek a mi kis karácsonyunkba, és abba, hogy mennyire nagyszerű emberekkel vagyok körülvéve:)






























A következő két nap már egyáltalán nem telt karácsonyi hangulatban - de ettől függetlenül szerencsére nagyon jók voltak :) 25-én, szerdán a srácokat végre rávettem hogy lábazzanak velem kondiban - nagyon vicces volt mert mindig ellógják, úgyhogy most szenvedtek rendesen. Ment folyamatosan a panaszkodás, hogy jaaaj nem akarom, de büszke vagyok rájuk, mert szépen végigcsinálták :) Utána pedig a tervek szerint elmentünk goffrizni, én mandulás-banános csokisat ettem, Adel valamilyen epres krémeset, Kenyon meg maradt egy egyszerű fehéjasnál - de úúú, nagyon finom volt. És jól megérdemelt :P És csak hogy tovább folytassuk a kényeztetést, utána felültünk a metróra és elmentünk Xinbeitou-ba, a hot springbe, hogy ázzunk pár órát a meleg vízben. Nem tudom elmondani mennyire jól esett, mind a hárman rettentő fáradtak voltunk, fájt mindenünk, csak ülni órákig a melegben pont tökéletes volt:)

Wednesday, 11 December 2013

Jiaming Lake Climb - 嘉明湖

Már több, mint egy hónapja terveztük ezt a túrát - először Kaohsiungban mesélt róla Ron, amikor a versenyek után a folyóparton üldögélve ebédelt az egész csapat - már akkor tudtam, hogy ezt nem hagyhatom ki! És mennyire jó döntés volt! :)

Szombaton reggel hatkor találkoztunk Taipei Main Station-nél, szóval még előző délután bepakoltam minden cuccom, mert így is rettentő korán kellett kelnem. Azt hittem ráadásul, hogy ilyenkor már jár a metró, de kiderült, hogy csak 6kor indul, szóval végül fognom kellett egy taxit:/ De legalább kényelmesen, gyorsan, és problémamentesen odaértem. Vicces volt, mert Ron ezerszer elmondta mindenkinek, hogy ne késsünk, legyünk ott hatra, erre sikerült hat után megérkeznie, ejnye ejnye :D Minden esetre mindenki időben megérkezett végül, a vonatot se késtük le - bár a helyjegyekkel akadtak problémák, és ketté kellett oszlanunk, a vonat két különböző pontján ültünk. Ráadásul én kicsit szerencsétlenebb voltam, mert pont azt a jegyet kaptam ami "egyedül volt" és nem közülünk lévő ült mellettem. Ráadásul az út első három órájában (nagyjából hat óra volt az egész út) egy baromi undorító kövérkés fickó ült mellettem, aki alkoholszagot árasztott magából, és kb elfolyt az ülésben, ewww! Szóval azt a rész végigszenvedtem de aztán szerencsére helyet váltottunk, és az utolsó fél órában még egy két üléses részt is sikerült teljesen magamnak befoglalnom, szóval maga volt a tökély! Amikor megérkeztünk gyors ebéd (a hely híres az ottani lunch box-ról, ami igazából rizs meg mindenféle húsok és zöldségek egy dobozban) aztán a guide-jaink egy kocsival és egy kisbusszal újabb másfél óra autokázással elvittek minket a check point-ig. Ott volt egy rendőrség, ahol elintéztük az engedélyekhez szükséges további papírmunkát, majd végre felkaptuk a hátizsákokat és nekiindultunk.

Az első nap csak két-három órát másztunk, az első kabinig, de az is pont elég volt. Az első 15 percben azt hittem meghalok, a többiek nagyon gyors tempót diktáltak, ráadásul még nem voltunk hozzászokva a magassághoz (majdnem 3000m-en voltunk már akkor is), szóval alig győztem kapkodni a levegőt, a szívem meg mintha ki akart volna ugrani a helyéről. De szerencsére nem én voltam az egyetlen, megálltunk pihenni, levettünk egy réteg ruhát már túl sok volt, ittunk egy kicsit, kaptam az egyik sráctól és sétapálcát, és lassabb tempóban indultunk tovább - onnantól már nem volt semmi probléma, és egész jól belejöttem. Egyébként az út maga nem olyan kis sétaút volt, elég kemény, keskeny ösvény, meredek, lépcsős, persze nem kiépített lépcsőkkel hanem kövekkel sziklákkal és gyökerekkel - mindezt egy jó 10 kg-s hátizsákkal a hátunkon. Mire megérkeztünk a kunyhóhoz már besötétedett, az utolsó 30 percet fejlámpákkal tettük meg így is. Azt a vicces az ilyen helyekben egyébként, hogy egyáltalán nincs áram, ami azt jelenti, hogy nincs világítás se, szóval ha bármit látni akart az ember, fejlámpával kellett közlekedni, ami néha problémás ha például beszélgetni akarsz valakivel és kis híján megvakítod. Sok teendőnk nem volt már aznap, a guide-ok főztek nekünk vacsit, előkerült az a nagy üveg tequila amit Ron hozott, szóval egy kis felmelegedés gyanánt el is tüntettük szépen az egészet :P  Ezek után korán lefeküdtünk, mert tudtuk, hogy korán kell kelni. Hát az alvás elég vicces volt, lévén hogy baromi hideg volt, mindenki öt réteg ruhában, sapkában, sálban, kesztyűben aludt a hálózsákba szorosan bebugyolálva, ráadásul nem is használtuk ki az össze férőhelyünket, inkább dupla annyian összezsúfolódva aludtunk, hogy melegítsük egymást. Szegény José mondjuk ki lett túrva a másik végen állítólag, de meg is érdemelte, amennyire horkolt!

Vasárnap reggel hajnali háromkor keltünk - vicces volt, mert nem volt konkrét ébresztő, valahogy egyszer csak mindenki elkezdett készülődni, gyorsan összepakoltuk a cuccokat, reggeli, KÁVÉ, aztán még mindig a sötétben nekiindultunk a leghosszabb napnak. Akadt mondjuk egy kis probléma, Ana, az egyik lány rosszul lett, valószínűleg a magasságtól (high altitude sickness, nem tudom a magyar nevét), szóval nekik vissza kellett fordulniuk - és ilyenkor érződött, hogy Ron mennyire jól megszervezte az egészet, ugyanis három kísérő volt velünk, így problémamentesen meg lett oldva minden, mindenki biztonságban folytatta az útját. A napfelkelte első pillanatait lekéstük ugyan, de azért így is lélegzetelállító volt amit láttunk a következő pihenőnél - az ég úgy nézett ki, mintha lángra kapott volna. Egy fél órát tölthettünk ott talán, pihentünk, ettünk, és rengeteg képet csináltunk! Volt még jó pár ilyen alkalom a nap során, amikor csodás helyeken álltunk meg, és hát egyszerűen muszáj volt megörökíteni. De komolyan nem tudom szavakkal leírni, milyen érzés volt a felhők fölött, között, a hegyekben lenni, ráadásul azzal a tudattal, hogy meg kellett küzdenünk érte, hogy feljussunk és ezt láthassuk. Csodálatos és felejthetetlen élmény volt! 9-10 körül érkeztünk meg talán a második kabinhoz, ahol pihentünk picit, letettük a cuccainkat, és egy kisebb hátizsákkal indultunk tovább a tó felé, csak a legfontosabb dolgokkal hogy ne legyen nehéz (víz, nasi, esőkabát, fényképező, stb.), ugyanis az még így is egy elég hosszú túra volt. Élveztük mondjuk nagyon, a tó is nagyon szép volt, bár a legtöbben le se jöttek megnézni közelről. Alicia-val lementünk José és Unai után, akik nekiálltak spanyol sonkát (Jamon) enni, viccesek voltak nagyon. De azért meg kell hogy mondjam, tényleg rettentő jó, főleg így itt távol Európától :P Az út vissza a tótól mondjuk nem volt valami kellemes, addigra mindenki elfáradt, kezdett hideg lenni, az időjárás is egyre rosszabb lett, az út pedig végtelennek tűnt, végigszenvedtük az egészet. Főleg hogy előtte visszafelé még felmásztunk egy hegyre, amit Sanchashan-nak hívnak, mivel az a környék legmagasabb pontja - amit persze nem lehetett kihagyni. Gyorsan egy kép az ott elhelyezett táblával ami mutatta, hogy milyen magasra is másztunk, aztán indulás tovább. De visszaérve egy jó meleg gyömbértea és a vacsi azért szerencsére kárpótolt mindenkit és a hangulat is hamar felderült. A fiúk ezúttal whisky-zni álltak neki, mi meg csak ültünk és hallgattuk a baromkodásaikat. Sikerült összerakniuk taiwaniul (igen mert van egy külön nyelv, aminek kb semmi köze a kínaihoz), hogy Hadd mondjam el, utálom a külföldieket! Illetve megállapítottuk, hogy ha rossz hangsúllyal mondod azt, hogy madár, akkor az igazából azt jelenti, hogy pisi. És hasonló rettentő hasznos dolgok :D Az alvás az előző naphoz hasonlóan összekucorodósan működött, alaposan bebugyolálva, szerencsére így nem volt gond a hideggel. Mondjuk ezúttal elég lett volna 5:30-kor kelnünk, de a velünk együtt éjszakázó csoportok folyamatosan felkeltettek minket ahogy 2, 3, 4 körül indultak, beszélgetve, ajtót csapkodva, szóval annyira pihentetőnek azért nem mondanám az alvást aznap..

A harmadik nap volt a legkönnyebb, még akkor is, ha távolságra sokat tettünk meg így is - de legalább nagyrészt lefelé. Menet közben tettünk egy kis kitérőt, és megnéztünk két másik tavat, nagyon érdekesek, messziről feketének tűnik a vizük, de ahol a partján végigsétáltunk és rásütött a vízre a nap, piros volt. Rettentő szép volt onnan is a kilátás, meg ott is volt egy ilyen nagyobb szikla, amin állva elég szuper képeket készítettünk, szóval mindenképpen megérte! Viszonylag hamar leértünk a checkponthoz, koradélután, ahol találkoztunk Anaékkal - azt mondták, hogy nagyon jól érezték magukat így is, pihentek egész nap, de egy ilyen csodálatos helyen egyáltalán nem mondható unalmasnak az se. Vissza a vonathoz ráadásul még megálltunk egy wild hotspringnél, ami túl kicsi volt hogy teljesen belemerüljünk, de a lábunkat áztattuk azért egy fél óráig. A többiek előtte vettek sört, nagyon vicces volt és elég hangulatos. A vonatot mondjuk kishíján lekéstük, de szerencsére azért végül sikerült elérni. Ott meg nekiálltunk egy fényképező állványból és kínai könyvből tákolt asztalon UNO-t játszani, hát az egy külön élmény volt :D Aztán persze szépen lassan mindenki bealudt, bár valahogy sehogyse találtam kényelmes pozíciót. Végül este 10 után csak befutott a vonat, még szerencsére volt metró szóval egész gyorsan hazaértem, három napi fürdés-nélkülözés után bevetettem magam egy fél órára legalább a zuhany alá, kimostam a három nap mocskát a hajamból, és utána az ágyba zuhanva szerintem két pillanat alatt el is aludtam - jól megérdemelt pihenés! :)